Október 3-án valóban megtörtént – hidat vertünk városunkban. Persze nem lehet ezen autókkal áthajtani, még csak látni sem igazán lehet ma már – de aznap, valami különös csoda folytán készült egy összekötő, amely pusztán szeretetből állt. Ezért is lett a neve „Szeretethíd”.

Összesen hét református fiatal volt az építőmester, de nagyon sokan kellettek ahhoz, hogy elkészülhessen! Hiszen ez a kicsiny csapat otthagyva a templomot, kilépett az utcára, elment a Rakamazi Idősek Otthonáig, és összekapaszkodott az ottaniakkal! Olyat tettek így, közös erővel, amit – otthont jelentő városunkban – csak ritkán lehet tapasztalni: egy teljes napot töltöttek el önként, munkában (festéssel, karbantartással, ebédlői segítéssel, stb…), és elsőrenden is közösségben. Idősek megfiatalodtak egy kicsit, mert megpezsdült körülöttük az élet, a fiatalok pedig megmutatták: habár még sokat kell tanulniuk, a jószándék, a tettrekészség ott van bennük!
S hogy mindezt miért? Azért, mert keresztyén emberként, fiatal reformátusként élnek. Ők maguk is hídon járnak – melyet Isten épített a mennytől a földig, az Ő szívétől, az emberi szívekig, az Ő csodálatos szeretetéből! És aki ezen a hídon kapcsolatban van Istennel, az tud hidat építeni, kapcsolatot létesíteni pusztán szeretetből, önként a másik emberrel is! Nem azért, mert ő jobb, mint mások, hanem azért, mert mindig van mellette Valaki, Aki segíti – Isten, aki Maga a SZERETET!
Köszönetet mondunk a TITKIT Rakamazi Gondozási Központ Idősek Otthona minden Lakójának, akik megkönnyítették a dolgunkat, hiszen nagy szeretettel és nyitottsággal fogadták kicsiny csapatunkat! Köszönet illeti az Otthon vezetőjét, Mészáros Gábornét, és annak minden dolgozóját! És külön köszönjük a fiataloknak felajánlását. Hadd álljanak itt most ők név szerint: Fabu Sándor, Iski Flóra, Iski Zoltán, Széles Anett, Urbán Richárd és Nagyné Hadházi Emese.
Reméljük, hogy nemcsak a felhasznált festék nyoma marad tartós, hanem a szívekben is lenyomat maradt erről a gyönyörű napról! Istennek legyen hála!

Nagy József
tiszteletes